Eljutottam oda, hogy megtettem az első lépéseket az életem változtatása érdekében. Meghoztam az egyik legfontosabb és legnehezebb döntést az életemben. Nekem szükségem van Rá. Akármennyit kell szenvednem és küzdenem érte, nincs min gondolkoznom, ő más, az igazi. :) Felesleges is lenne mást az életembe fogadnom, ha csak rá van szükségem.

Valamint a barátnőmmel is találkoztam ma, akivel beszélgettünk a konditerem témáról is, amiben tegnap kaptam tanácsot Tőle. :) Szóval lassan majd nekilátunk keresgélni ezügyben, hogy szeptembertől tényleg elindulhassunk ezen az úton. Emellett az iskola témát is kicsit előresegítem azzal, hogy kimegyek egy menhelyre közösségi szolgálatot végezni, még a héten, mivel az érettségihez szükségem van erre a dologra is. :)

Döntéseket kell hoznom az életemmel kapcsolatban, erre már én magam is rájöttem. Hamarosan szeptember, iskola, ezzel kapcsolatban is fontos változtatásokat kell beiktatnom. Rákapcsolni a tanulásra, odafigyelni az órákon és, ami a legfontosabb: bejárni rendesen, nem lógni. Elhatároztam magam, hogy mindenképp leteszem az érettségit, szerzek egy szakmát.
Továbbá döntéseket kell hoznom a magánéletemről is, ami nem más, mint egy választás... A legutóbbi párom mindenáron vissza akar szerezni magának, állítása szerint ő szeret. De, amíg velem volt ezt nem volt képes bizonyítani és csak távolabb taszított magától... Emellett ott van az a bizonyos valaki, aki számomra a világot jelentette egykor és a mai napig sokat gondolok rá. Választanom kell, hogy kinek adok esélyt. Vagyis, hogy adok e esélyt vagy pedig én magam fogok küzdeni valakiért.

Továbbá szeptembertől a legjobb barátnőm és én konditerembe szeretnénk járni, hogy kicsit formába hozzuk magunkat, én pedig utána egy másik karriert akarok kiépíteni. Szeretnék belevágni a női bokszolásba, megmutatni, hogy képes vagyok rá... Ez is segítene abban, ha küzdeni akarnék Érte, hisz sosem voltam képes magam összeszedni testileg, hiába próbáltam. Két álmot válthatnék valóra azzal, ha ez sikerülne. Bele kell vágnom...

Ez az első bejegyzésem itt, amiben az életem egy részét bemutatom, amelyet majd a későbbiekben tovább fogok folytatni...
Jelenleg az életemnek újra egy olyan szakaszát élem meg, amikor komoly érzelmi sokkon vagyok túl, hisz egy jónak induló kapcsolatom kudarcokkal teli véget ért, ám újra rájöttem, hogy talán az a bizonyos első szerelem volt az igazi, a nagy ő... Csak sajnos annak immáron, majdnem két éve, hogy vége lett. A mai napig fáj és kínoz a hiánya és legszívesebben felkeresném, hogy elmondhassam neki, hogy mennyit ér nekem és, hogy még mindig érzek iránta valamit, de nem tehetem...

Amióta ő nem része az életemnek folyamatosan hiányérzetem van, amit megpróbálok pótolni azzal, hogy ismerkedem, de hiába. Nem tudja őt pótolni senki... Mindenről ő jut eszembe, ha körbenézek a szobámban... A kispárna, amely tőle származik, a könyv, amit még ő adott kölcsön, az ajándékok, amiket tőle kaptam és ott virít a falamon is az általa írt 'szeretlek' is... Iszonyatosan hiányzik a mai napig, de nem tehetek semmit, ő már nem akar engem... És ezt én meg is értem...

"Tudom én lejárt lemez,
És mégis fáj hogy így van ez."

Tudom nagyon jól, hogy tovább kellene lépnem és elfelejteni az érzéseket, amelyeket iránta táplálok, de egyszerűen nem megy... Akármennyi idő is tellik el, akárhányszor is próbálok valaki más mellett boldog lenni, mindig rájövök, hogy soha senki sem lesz olyan tökéletes, mint ő...